2011. november 1., kedd

Kínok között. Most is a műteremben kellene lennem, ha a belső órám szerint haladok, más szóval, ha tartanám magam a tegnap esti, ma reggeli (ma déli...) elhatározásomhoz. Ehelyett ülök a szobámban és előre félek attól, hogy ma is lemegy a nap, mire eljutok a műteremig. Pedig már csak ennyi maradt a reggeli nagy mellényű tervemből, miszerint ma zseniális mozdulatokkal remek képet fogok festeni, de legalábbis kijavítom a tegnapi félbemaradt vászon esetlegességeit. És az a lemenő nap most nem csak a vészesen telő, fénysebességgel suhanó, megőrjítő időmúlásról szól, hanem arról, hogy szeretném nappali fénynél látni a tegnap esti kényszeredett lámpavilágnál behízelgő szín és tónusvilágú képet a maga valójában látni. A frászt szeretném... Tegnap olyan szép volt, a 60-as izzó összefogta, kisimította, eligazította a hibákat, ki beszél hibákról, szóval remekművet hagytam magam mögött, nem vitás! Ezt kell ma megnéznem. Szembesülni. Ilyen volt, ilyen lett... Van úgy, hogy a festés hevében nem tetszik egy vászon, és aludva egyet rá előjönnek az értékei, élni kezd, de most attól tartok, nem erről az esetről beszélek. Elindulok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése