2012. június 24., vasárnap

A milánói kiállításom képei

Tegnap tértem haza Milánóból, ahol az Edward Cutler Gallery-ban nyílt kiállításom június 21-én. Az alábbi képek a megnyitó délutánján készültek, igyekeztem jól dokumentálni a kiállítást. A Via dell'Orso Ed, a galériás (balra) és én.

2012. június 1., péntek

Közösen festett képek

Tegnap este zárult a Sensaria Nyitott Műterem programsorozata. Új anyag került a falakra, és kiállítottunk két közösen festett képet is. Valójában ezek a képek adták az estének a nóvumát és érdekességét. Izgalmas kaland nekiállni egy festménynek négy-öt festőnek,különböző festői és emberi habitusok csapnak össze, eltérő lendületű ecsetkezelések vágódnak vagy simulnak egymáshoz. Lehet-e egységes kép így ma, kaland marad-e, avagy mai szóval élve izgalmas kísérlet? Vagy túllép azon és úgy lesz jó kép, hogy egyszerre viseli magán a különböző kézjegyeket illetve a közös ideát, amely létrehozta? Hogy jók lettek-e ezek a képek? Még túl frissek ahhoz, hogy eldöntsem. Egyáltalán azt is nehéz eldöntenem, mennyire az enyém a kép, és miben az enyém. Van olyan kép, ahol több, van ahol minimális felület hordozza a kéznyomomat. Nem mintha ettől, a mennyiségtől függne az, hogy mennyi közöm van a műalkotáshoz. Inkább a végeredmény az, amivel tudni kell azonosulni, azzal mennyire értek egyet, és fogadom el a magaménak. Nos, nem is tudom. Közös képet festeni nem könnyű feladat, de mi inkább úgy fogtuk fel, mint egy játékot, aztán persze úgy is jártunk, mint ahogy az játék közben lenni szokott: menet közben emeltük a tétet, vagy hogy pontosabban fogalmazzak, emelkedett a tét. Sokszor átéltem már közös műtermekben, hogy szurkolunk egymásnak egy-egy festmény születése közben: jaj, csak el ne rontsa a másik a képét, most kellene abbahagyni, tudjon már kilépni az alkotás és az elvárásai okozta tudatmódosult állapotból, és vegye észre, fogadja el, hogy megszületett a kép, jó lett, vége. Most, itt a közös kép esetében néha úgy álltunk egy-egy kolléga mellett, aki éppen festette a részét, hogy azért is szurkoltunk, hogy a MI képünk a festéssel előbbre jusson. És persze, amikor én festettem, bennem volt az is, hogy a többiekért is festek, nem lehet hát akárhogy. A képek nincsenek kész. Nem is tudom, hogy hozzányúlunk-e még, vagy így hagyjuk befejezetlenül. Akarjuk-e, hogy egységes festői nyelven megszólaló kép legyen belőle, tudjuk-e ezt produkálni, vagy nem? Ezek még olyan felvetések, amelyek csak a további fázisokkal egy időben kerülhetnének megválaszolásra. Ahogy lesznek reprodukcióim a két festményről, frissítem a bejegyzést.