Miért éppen a tájképfestészet az, ami a legjobban vonz?



Akkor fordultam ehhez a témához, amikor a diplomamunkámat készítettem. Festettem egy sorozatot, ami egy börzsönyi kirándulás részleteit mutatja be, először itt használtam a tájkép és a zsánerkép keveredését. Később valósággal beleszerettem ebbe a műfajba, úgy éreztem, nagyon sok érzést tud közvetíteni. Számomra a természetélmény nagyon meghatározó, ugyanakkor izgalmas feladat az élményt tájképpé festeni. Szerintem a tájképfestészet urbánus műfaj, egyfajta vágyakozás, azoknak fontos, akik nem élnek a természetben. Persze vannak olyan alkotók, akik ilyen közegben éltek és tájat festettek, például Egry József, mostanában mégis sokszor azt látjuk, hogy olyanok foglalkoznak ezzel, akik kirándulásszerűen, a városi létből mennek el ezekre a helyszínekre.



A tájképfestészetnek nagy múltú hagyománya van. Mennyire befolyásolnak a hajdani nagy elődök?



Nagyon szeretek jó tájképfestészetet látni, és erre rengeteg lehetőség van, hiszen valóban majdnem parttalan az alkotók listája. A gondolkodásomhoz azonban leginkább az impresszionizmust egy-két évtizeddel megelőző korszak áll közel. Alkotói szempontból nagyon fontos számomra például az angol Constable, vagy a francia Corot és Courbet, de a barbizoni festők közül is sokan megdobogtatják a szívemet. Érdekes módon az impresszionizmus, a tájképfestészet egyik legnagyobb korszaka alkotóként nem befolyásol, noha nézőként nagy hatással van rám.



Természet után és fotó alapján is szoktál dolgozni.



Ha van rá mód, természeti környezetben festem meg a képet, de ennek van egy technikai vetülete is: a tájba általában kisebb vásznat lehet kivinni, így könnyebb mozogni, és a sikerélmény is elérhetőbb, ha kisebb, átláthatóbb a felület. A fotót afféle jegyzetként használom. Akkor szoktam fotó után festeni, ha váratlan élmény ér, és nem áll módomban, hogy a helyszínen vászonra vessem. A két módszer azonban teljesen más, mert a természetben való alkotás primer benyomásokkal jár, jobban érzem a környezetet, míg a fotó valamiféle rabszolgaságot jelent, már-már zsarnokként áll előttem az a vizuális képlet, ami a fotólapon előhívódott.



A műveiden egyre gyakrabban vannak civilizációs elemek, ipari létesítmények. Mi a jelentőségük?



Korábban olyan képeket festettem, amelyek Éden-jellegű tájat ábrázoltak. Aztán egy változás zajlott le bennem. Ott, ahova visszajárok, például Élesden, a környezet nemigen változott az utóbbi években, legalábbis az én alkotói periódusom alatt, ugyanazok az ipari létesítmények évtizedek óta ott vannak. A változás bennem van: most már más is fontossá válik. Régebben egész egyszerűen kihagytam azokat az elemeket, amik zavaróan hatottak, a villanyoszlopoktól a gyárépületekig, most pedig próbálok együtt lakni velük, hiszen léteznek, bármilyen bestiális monstrumok is.



A kezdetektől, több mint egy évtizede lejársz dolgozni az Élesdi Művésztelepre. Milyen hatással van ez a közeg a munkádra?



Számomra nagyon fontos hely Élesd. Nyaranta mindig ez szerepel elsőnek a listán, amikor szóba kerülnek a különböző alkotói lehetőségek – valószínűleg idén is oda megyek. Több mint tíz éve, amikor az évfolyamtársaim szervezni kezdték ezt a művésztelepet, az volt az egyik szempont, hogy egy főiskolától, egyetemtől és mesterektől független alkotói közeget hozzanak létre. Itt nincs mester-tanítványi viszony és most is ugyanaz a generáció jár ide, megmaradt a kemény mag. Az is fontos volt, hogy Élesd viszonylag közel esett a román-magyar határhoz, mert nagyjából ugyanolyan arányban szerepelnek a meghívottak között magyarországi és erdélyi képzőművészek. És ez az a hely, ahol megtaláltam a magam útját.


Az interjút Pap Vera-Ágnes készítette.