Olyan, mintha csend lenne, pedig Cohen új albumát hallgatom, de ez a lemez nagyon szelíden, bölcsen, hangfogósan szól, mintha a csend szólna éppen... Emlékszem, volt egy olyan év, amikor a Képzőre jártam, amikor még kazettás walkmanben hallgattam egy válogatás albumot tőle festés közben. Nem is ez volt az érdekes, hanem az, hogy csak arra az egy kazettára festettem akkoriban az összes képemet, így a harmadévem képein átszűrődött valami abból a füstös, borongós Cohenből. Átszűrődött vagy éppen találkozott a bennem létező melankóliával. Most az utolsó előtti dal forog végtelenítve az Old Ideas albumról, a Lullaby. Igaz, nem festek éppen ma, de talán nem is szabad ezt a mély hangot összeengednem a mostani vásznaimmal, hiszen így is lecsavartam a fényt a képeimen... Szabadon játszom az idővel, az itt és mosttal, mert már három éve lecsavartam a fényt, azokhoz a harsogó fényekhez képest mindenképp, ami a nyolc-tíz évvel ezelőtti vásznaimon megjelent. Az elmúlt pár hónapban hallgattam én is, rég írtam az utolsó bejegyzést, mert néha nagyon-nagyon benne van az ember a sűrűjében, hadakozik a színekkel, fényekkel, arányokkal, motívumokkal: a készülő festményekkel. Rég fordult elő velem, hogy egy-egy képet annyiszor átfessek, mint ebben a mögöttem álló három-négy hónapban. Kétely és bizonyosság váltakozott bennem, időnként nagyon jónak éreztem egyik-másik vásznat, hogy aztán annál csüggesztőbbnek találjam a következő nap. Egyszerre voltam produktív és terméketlen, amikor újabb és újabb képi lehetőségek bukkantak elő és tűntek el, ami által azt érzem, hogy mégis, a sok elhasznált, meggyötört felületű kép ellenére történt valami fontos a műteremben. Nehéz ezekhez a vásznakhoz higgadtan és elfogulatlanul állnom, nem is a végeredmény miatt, hiszen az egy kimerevedett pillanata a festés folyamatának, hanem azok a történések miatt, amelyek a legfelső réteg alatt zajlanak. Hét képemnél érzem azt, hogy talán elengedhetőek így, talán készen vannak. És nyolc másik képem ellepi a műtermem minden zugát, van, ami állványon, van ami csak letámasztva, ahova éppen lehetett, pár pedig a földre letéve, mindegyik félbehagyva, és folytatásra, újabb rétegekre, jól elkapott mozdulatokra vár. Majd holnap.