Ezt a képemet, a Termiket már több siklóernyős festményem után festettem meg. Van egy olyan vásznam is, amit még tavaly nyáron kezdtem el festeni, azonban máig sem fejeztem be. Mégsem azt a félkész vásznat vettem elő, hanem újnak kezdtem. Annak nagyon közel van a megoldása, de sebészi pontossággal kell pár problematikus részéhez nyúlnom.
Visszatérve a Termikre, az újdonságot és kihívást a téli környezet jelentette, ez foglalkoztatott.
Először felrajzoltam a kompozíciót. A hegyvonulat illetve a figura elhelyezésében variáltam, ez a rajzon jól követhető.
Maga a rajz nem kidolgozott, hiszen elsődlegesen mankóként szolgál, az én módszeremmel fölösleges lenne ennél részletezőbben előrajzolni. Vannak, akik az előrajzolást fölöslegesnek tartják, én jól tudom használni, hogy ne csússzak el rögtön az elején a kompozícióval.
Kezdődhetett a festés.
A színek még nyersek, ám van egy erőteljes húzása a képnek, azonban éppen csak el van indítva a vászon. Téli kép ugyan, és a vászon eredeti fehér színe kapóra jöhetne a havas részeken, de modellálni kell a fehéret, arról nem is beszélve, hogy a vászon egy idő után elkezd sárgulni, ezért is kell festékkel megadni majd a végső fehéret. Felteszem a siklóernyőst is, igaz, meglehetősen nagyvonalúan.
Úgy gondolom, hogy megvagyok az előfestés fázisával. Finomítom a részleteket. Nézzük az eget és a hátsó hegyet.
Így még nem lesz jó az sem, tovább festem, azonban az előtt lévő hegyvonulattal együtt fejlesztem tovább, különben nagyon elszakadna a két motívum egymástól. Itt szeretném megjegyezni, hogy bármennyire nem praktikus, van egy olyan képépítési módszerem, hogy felülről haladok lefele. Ez néha nagyon hálátlan szituációkat eredményez. A klasszikus az, hogy nagyjából egyszerre fejlesztjük a képet. Szóval a következő lépcső:
Kúszik az új réteg már a középtérbe is, de most jelentősen elválik egymástól a kép alsó és felső fele. Így a következőkben az alsó részekkel foglalkozom.
Így se lenne rossz, persze a szükséges alakításokkal, a figura az ernyővel még sehol sincs, de kétségeim támadtak. Pár napig, talán egy hétig is pihentettem a vásznat és gondolkoztam felette. Nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy a középtérrel mit kezdek,mert azt csak meg kellett festeni, hanem az, hogy így hagyom-e a hátteret. Úgy éreztem, hogy túlzottan előre jön, ezért egy lazúrszínnel rámentem az égre és a hátsó hegyre, egy másik lazúrral pedig a középső hegyvonulatra. Így hátrébb ugrott az egész, és levegősebb is lett. A festés hevében nem készítettem több fotót, így nem tudom megmutatni, de a siklóernyőt a terveimnek megfelelően előbb sárgában tartottam, majd egy hirtelen döntéssel vörössé festettem. Így alakult ki a végső állapota a festménynek:
Termik, 2013, 90 x120 cm, olaj, vászon
