Tegnap nyílt Vácott kiállításom, amolyan visszatekintő jelleggel, ahogy Kolozsvárott is, itt is az utóbbi 3-4 év képeiből válogattam. Most először állítottam ki a Strasbourgban decemberben festett képeimet is, az ott született vásznakból nyolc szerepel a tárlaton. No de senki se számítson az elzászi város ihlette képekre, mert oda is vittem magammal a tájaimat...
Ez a megnyitó nagyon személyesre sikeredett, Kondor Attila festőművész ötlete volt, hogy ne egy esszé-jellegű szöveg hangozzék el, hanem beszélgessünk a képeimről, és az indíttatásaimról. Utólag is hálás köszönetem, a visszajelzések szerint a közönség előtt lezajlott beszélgetés elérte a célját: informatív volt és kellőképpen személyes.
Maga a kiállítóterem gyönyörű és felemelő, a templomtérben a képek maguk is átvesznek a hely szelleméből...
Beléptem a templomba tegnap a saját kiállításomra, és jó volt a képekkel együtt lenni. És most a rendezés miatt írom ezt. Akkor láttam először fent az anyagot, mert nem voltam jelen a rendezésnél,felrakásnál. Ami nem is baj, mert olyan szervezőelvet valósított meg Bárdosi József művészettörténész, ami nekem valószínűleg nem jutott volna eszembe: a képek belső horizontjához igazította a festmények pozícióját, azaz, hogy milyen magasra legyenek felfüggesztve a falakon. És ami igaz, az igaz, számomra a horizont az egyik legfontosabb sáv a festményen belül, mondhatni, nagyon sokszor ott történnek a dolgok, a festői tett ott valósul meg legkoncentráltabban.
Szép este volt. Köszönöm a rendezőknek és köszönöm azoknak, akik el tudtak jönni!
Megtekinthető 2011 április 24-ig hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.
Cím: 2600 Vác, Március 15. tér 19.
2011. március 31., csütörtök
2011. február 21., hétfő
Táj és tájértelmezés
Izgalmas kiadvány jelent meg az Akadémiai Kiadónál a tavalyi év végén Drexler Dóra tollából: Táj és tájértelmezés. (Érthető, hogy ez a téma számomra húsbavágó!)
Idézem a fülszöveget: "Mi a táj? Mit jelent számunkra és miért? Milyen gondolatokat, ideákat és formákat társítunk hozzá, és hogyan alakult ki, illetve változott meg a róla alkotott elképzelésünk az idők folyamán? A könyv amit az Olvasó a kezében tart ezekkel a tájkutatás szempontjából alapvető kérdésekkel foglalkozik, méghozzá egy nemzetközi összehasonlítás keretében. Nem elsősorban a tájfogalom és a tájábrázolás bölcsőit, a reneszánsz Itáliát és a 16. századi Németalföldet vizsgálja, hanem Anglia, Franciaország, Németország éa Magyarország példáján keresztül mutatja be az európai tájfelfogások jelenkori sokszínűségét és annak kultúrtörténeti okait."
Külön öröm és megtiszteltetés, hogy a borítón az én egyik festményem, a Tájbejárás III. szerepel!
2010. október 10., vasárnap
Kolozsvár, Bánffy palota
Szeptember 8-án nyílt Kolozsváron a Bánffy palotában kiállításom, ahol az elmúlt évek legfontosabb képeit állítottam ki. A tárlat lehetősége, a rendezés, Dan Breaz kurátorral való közös munka, a közönség reakciója mind hozzájárult ahhoz, hogy ezt a kiállítást, mint az egyik legemlékezetesebbet említsem meg
Kiállítás a Bartók 32 Galériában
Többnyire olyan vásznakat állítok ki a Bartók 32 Galériában, amelyek még nem szerepeltek korábban Budapesten, és amelyek az alkonyi fényben játszódó tájak tematikáját viszik tovább. Sok kép az idén készült, a 16 kiállított festmény közül 10 2010-ben született.
A kiállítás október 15-én 16 órakor nyílik.
Cím: 1111 Budapest, Bartók Béla út 32
2010. március 31., szerda
Mészáros Zsolt művészettörténész nyította meg a Sensaria kiállítását az Erdős Renée Házban, most ezt a szöveget szeretném megosztani! Köszönöm Zsoltnak, hogy a blog rendelkezésére bocsájtotta írását!
Callis
A Sensaria Csoport kiállítása az Erdős Renée Házban
Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjének utolsó jelenetében az ikonfestő művészi válságát egy harangöntést sikeresen levezénylő fiú oldja fel, mert, mint elhangzik a filmben, munkájával ünnepet szerzett az embereknek. A szakrális, közösségi értelemben vett ünnep a Sensaria csoport művészetszemléletében is központi helyet foglal el.
A 16. századi Rómában tudósok, művészek, diákok Hortus Musarumnak, Múzsák kertjének keresztelt ligetek szent fái és forrásai között vitatták meg az antik auktorokat. Az együttgondolkodás, a barátság és a múlt szeretete, tisztelete fűzte őket össze. Majd az itáliai egyetemeken végzett külföldi ifjak visszatérve saját hazájukba ünnepélyes faültetések keretében alapítottak római mintára társaságokat, amelyek összefonódtak a humanista kultúra terjesztésével, ápolásával. A Sensaria történetében is visszatérő szimbolikus esemény a faültetés, amely ebben az értelemben a humanista körök szellemi utódjává avatja a csoportot. Erdős Renée író, ennek a háznak hajdani gazdája, és mellesleg Róma szerelmese Mesterem című versének sorai a Sensaria hitvallására rezonálnak: „Mesterem, meggyújtott fáklyák vagyunk” „A végtelen láncnak kis szeme vagyunk” „Mindnyájan együtt és egyedül”. Kiindulópontjuk, nemcsak az, hogy a festészet érvényes, létkutató médium, hanem egyúttal öröm és ünnep mind az alkotó, mind a befogadó számára. A Sensaria műhely, amely a párbeszéden alapul. A tapasztalat és gondolatcsere azonban nemcsak egymás között valósul meg, hanem a hagyománnyal való szüntelen kommunikáció révén a régi mesterekkel is. A tradíció élő, személyes folyamatát hangsúlyozzák, amelynek átélése, átszűrése, továbbgondolása alakítja, inspirálja az egyéni fejlődést.
Az első teremben: Megyeri Horváth Gábor aktjainak spirálba csavarodó testvonala a vörös és fehér drapériák expresszív redőzetére rímel. Lőrincz Tamás képei az én és a test kapcsolatát helyezik izgalmas megvilágításba. Drámai, reflektoros fénykezelése, az egymásba tűnő alakok Csernus képi világával rokonítja kompozícióit. A második teremben: Kovács Lehel nagybányai atmoszférájú képein a sziklás fennsík és az erdős völgy monumentalitásában törékenynek látszanak az emberi jelenlét motívumai, az átjátszó torony, vagy a távolodó figura alakja. László Dániel a templombelsők fényeiben, a bódé falán elnyúló kék árnyékban a csend helyeit ragadja meg. Ecsetkezelése egyszerre nagyvonalú és érzékletes. A telefon, ami a kommunikáció attribútuma, Szabó Ábel dokumentarista hangvételű vásznain a kommunikáció hiányaként jelenik meg: fémdobozok, amelyekben a hang kering, de nem jut el sehová. Érdekes pandantot képez László Dániel Üres oltár című képével, amely szintén valamifajta jelentésvesztést tematizál. A 3. emeleten Horváth Krisztián metafizikai hangulatú Observator I. II. férfi fejei, mint dioszkurok, szoborszerűek, zártak, időtlenek. Horváth Roland a csendélet műfaját a végletekig lecsupaszítja: alkotói tekintete rázoomol egy-egy tárgyra (Takker, Cápa) és kibontja belőle valóságát, megszólaltatja. Balogh Zsófia bensőséges baba akvarelljei kísérik az érzékenyen mintázott bronz gyermekfej plasztikát. Sütő Roland, friss szemléletű erdőábrázolásain az ösvény a vezérmotívum: a lombok mély zöldje párbeszédet folytat a föld löszös barnájával. Kondor Attila könnyed, lendületes ecsetvonásokkal rögzített természettanulmányai egy-egy tájrészletet ragadnak ki: fehér kalligráfiaként megjelenő felhőt, út mellett heverő sziklát és egy finoman cizellált búzamezőt. Kucsora Márta leheletfinom akvarelljei a víz és a levegő atmoszférikus jelenségeit idézik, amelyek fénytörésekkel és színárnyalatokkal gazdagon átszőtt faktúrája Turnert juttatja a látogató eszébe.
„Amikor az ember el kezd mélyülni és látja, hogy minden út ki van taposva, nem marad más választás, minthogy keres magának egy szimpatikus mérföldkövet és azt mondja, hogy innen próbál becsatlakozni a festészetbe” írja az egyik Sensaria-tag, Kovács Lehel. Ezek a becsatlakozások nehéz, erőt próbáló utakat takarnak, talán erre utalhat mostani kiállításuk címe a callis, ami latinul hegyi ösvényt jelent. Az ösvényen egyszerre csak egy ember fér el, sok esetben arra kényszerül, hogy utat vágjon magának, ezek az ösvények azonban időnként összefutnak, a vándorok találkoznak egy-egy fa árnyékában, eszmét, tapasztalatot cserélnek, hogy erőre kapva a saját irányaikba induljanak tovább. A már idézett Tarkovszkij-filmben hangzik el Rubljovtól a következő mondat: rögös az út a láthatóból a láthatatlanba. A Sensaria tagjai is ezt a rögös utat, a maguk callisait járják, amelyek úti dokumentumait, mérföldköveit és irányait láthatja most a nagyközönség az Erdős Renée Ház kiállítótermeiben.
Mészáros Zsolt
Callis
A Sensaria Csoport kiállítása az Erdős Renée Házban
Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjének utolsó jelenetében az ikonfestő művészi válságát egy harangöntést sikeresen levezénylő fiú oldja fel, mert, mint elhangzik a filmben, munkájával ünnepet szerzett az embereknek. A szakrális, közösségi értelemben vett ünnep a Sensaria csoport művészetszemléletében is központi helyet foglal el.
A 16. századi Rómában tudósok, művészek, diákok Hortus Musarumnak, Múzsák kertjének keresztelt ligetek szent fái és forrásai között vitatták meg az antik auktorokat. Az együttgondolkodás, a barátság és a múlt szeretete, tisztelete fűzte őket össze. Majd az itáliai egyetemeken végzett külföldi ifjak visszatérve saját hazájukba ünnepélyes faültetések keretében alapítottak római mintára társaságokat, amelyek összefonódtak a humanista kultúra terjesztésével, ápolásával. A Sensaria történetében is visszatérő szimbolikus esemény a faültetés, amely ebben az értelemben a humanista körök szellemi utódjává avatja a csoportot. Erdős Renée író, ennek a háznak hajdani gazdája, és mellesleg Róma szerelmese Mesterem című versének sorai a Sensaria hitvallására rezonálnak: „Mesterem, meggyújtott fáklyák vagyunk” „A végtelen láncnak kis szeme vagyunk” „Mindnyájan együtt és egyedül”. Kiindulópontjuk, nemcsak az, hogy a festészet érvényes, létkutató médium, hanem egyúttal öröm és ünnep mind az alkotó, mind a befogadó számára. A Sensaria műhely, amely a párbeszéden alapul. A tapasztalat és gondolatcsere azonban nemcsak egymás között valósul meg, hanem a hagyománnyal való szüntelen kommunikáció révén a régi mesterekkel is. A tradíció élő, személyes folyamatát hangsúlyozzák, amelynek átélése, átszűrése, továbbgondolása alakítja, inspirálja az egyéni fejlődést.
Az első teremben: Megyeri Horváth Gábor aktjainak spirálba csavarodó testvonala a vörös és fehér drapériák expresszív redőzetére rímel. Lőrincz Tamás képei az én és a test kapcsolatát helyezik izgalmas megvilágításba. Drámai, reflektoros fénykezelése, az egymásba tűnő alakok Csernus képi világával rokonítja kompozícióit. A második teremben: Kovács Lehel nagybányai atmoszférájú képein a sziklás fennsík és az erdős völgy monumentalitásában törékenynek látszanak az emberi jelenlét motívumai, az átjátszó torony, vagy a távolodó figura alakja. László Dániel a templombelsők fényeiben, a bódé falán elnyúló kék árnyékban a csend helyeit ragadja meg. Ecsetkezelése egyszerre nagyvonalú és érzékletes. A telefon, ami a kommunikáció attribútuma, Szabó Ábel dokumentarista hangvételű vásznain a kommunikáció hiányaként jelenik meg: fémdobozok, amelyekben a hang kering, de nem jut el sehová. Érdekes pandantot képez László Dániel Üres oltár című képével, amely szintén valamifajta jelentésvesztést tematizál. A 3. emeleten Horváth Krisztián metafizikai hangulatú Observator I. II. férfi fejei, mint dioszkurok, szoborszerűek, zártak, időtlenek. Horváth Roland a csendélet műfaját a végletekig lecsupaszítja: alkotói tekintete rázoomol egy-egy tárgyra (Takker, Cápa) és kibontja belőle valóságát, megszólaltatja. Balogh Zsófia bensőséges baba akvarelljei kísérik az érzékenyen mintázott bronz gyermekfej plasztikát. Sütő Roland, friss szemléletű erdőábrázolásain az ösvény a vezérmotívum: a lombok mély zöldje párbeszédet folytat a föld löszös barnájával. Kondor Attila könnyed, lendületes ecsetvonásokkal rögzített természettanulmányai egy-egy tájrészletet ragadnak ki: fehér kalligráfiaként megjelenő felhőt, út mellett heverő sziklát és egy finoman cizellált búzamezőt. Kucsora Márta leheletfinom akvarelljei a víz és a levegő atmoszférikus jelenségeit idézik, amelyek fénytörésekkel és színárnyalatokkal gazdagon átszőtt faktúrája Turnert juttatja a látogató eszébe.
„Amikor az ember el kezd mélyülni és látja, hogy minden út ki van taposva, nem marad más választás, minthogy keres magának egy szimpatikus mérföldkövet és azt mondja, hogy innen próbál becsatlakozni a festészetbe” írja az egyik Sensaria-tag, Kovács Lehel. Ezek a becsatlakozások nehéz, erőt próbáló utakat takarnak, talán erre utalhat mostani kiállításuk címe a callis, ami latinul hegyi ösvényt jelent. Az ösvényen egyszerre csak egy ember fér el, sok esetben arra kényszerül, hogy utat vágjon magának, ezek az ösvények azonban időnként összefutnak, a vándorok találkoznak egy-egy fa árnyékában, eszmét, tapasztalatot cserélnek, hogy erőre kapva a saját irányaikba induljanak tovább. A már idézett Tarkovszkij-filmben hangzik el Rubljovtól a következő mondat: rögös az út a láthatóból a láthatatlanba. A Sensaria tagjai is ezt a rögös utat, a maguk callisait járják, amelyek úti dokumentumait, mérföldköveit és irányait láthatja most a nagyközönség az Erdős Renée Ház kiállítótermeiben.
Mészáros Zsolt
2010. március 26., péntek
A Sensaria az Erdős Renée Házban
Pörögnek az események. Pár perce adtam hírt az Élesdi Művésztelep kiállításáról, most pedig egy hétvégi, holnap nyíló kiállításra invitálok mindenkit. A Sensaria állít ki, rég volt olyan alkalom, amikor a Sensaria minden alkotója együtt mutatkozzon meg. Most erre nyílik lehetőség. Maga a helyszín az Erdős Renée Ház, idilli helyszín.
A kiállítás címe: Callis
Megnyító: 2010. március 27-én, 18 órakor
Megnyitja: Mészáros Zsolt művészettörténész
Megtekinthető: április 18-ig, hétfő kivételével naponta 14 és 18 óra között.
Cím:1174 Budapest, Báthory utca 31
Élesd Marosvásárhelyen
Az élesdi Művésztelep Marosvásárhelyen mutatkozik be. Izgalmas kiállításnak ígérkezik két okból is: az alapító tagok közül sokan Marosvásárhelyen végezték a középiskolai tanulmányaikat,sőt többen onnan is származnak, így nekik hazatérés ez a tárlat. A másik ok, amiért kuriózum a kiállítás, az, hogy most mutatkozik be először a Bodoni gyűjtemény. A gyűjtemény az Élesdi Művésztelep kezdete óta épül, az ott született munkákból áll, a művésztelep részvevői felajánlásaiból. Ajánlom mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)